MTI
A lakosság visszajelzéseiből határozottan arra lehet következtetni, hogy egy szervezett enyingi bűnözőcsapat ténykedése keseríti meg a környéken élők életét. Ez a banda ugyan megpróbálta, de nem tudta átvenni a hatalmat a siófoki éjszakai élet felett - nyilatkozta Balázs Árpád, Siófok fideszes polgármestere. A rendőrség látta a köztéri kamerák felvételeit, de azok alapján nem történt bűncselekmény.
"Nagy a baj ebben az országban, ha az érintett megye illetékes rendőri vezetője nem tud erről" - mondta Siófok polgármestere a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi vezetőjének hétfői nyilatkozatára reagálva.

Erődemonstráció

Balázs Árpád tudomása szerint a romák nyári siófoki felvonulása erődemonstráció volt, egyfajta dacos reakció arra, hogy nem tudták kiterjeszteni a befolyásukat a siófoki vendéglátósokra. A felvonulók egyike sem helyi roma volt, hanem mindenki Enyingről, illetve a szomszédos megyéből érkezett, a felvonulók csapatát pedig egy Fejér megyéből érkezett vajda vezette - tette hozzá.
Mint kifejtette, a felvonulás után ugyan nem okozott komolyabb bajt Siófokon az enyingi csapat - köszönhetően a helyi rendőrség erőfeszítéseinek is -, ő azonban mégis elégedetlen. A helyi rendőrség ereje nem elegendő a turista szezon közbiztonságának garantáláshoz, ezért elfogadhatatlan, hogy 2002 nyarán elvezényelték, és azóta sem küldték vissza a balatoni nyár háborítatlanságát minden évben garantálni hivatott készenléti egységet Siófokra - jelentette ki.
Balázs Árpád azt is sérelmezte, hogy a rendőrség elsősorban a politikai jellegű szabálysértéseket üldözi, ezért nem tud időnként megfelelő erőket bevetni a lakosságot vagy a vállalkozókat sértő bűnözőkkel szemben. Miközben 150-200 roma háborítatlanul vonulhatott végig "a siófoki nyárban", az eseménnyel csaknem egy időben a rendőrség lecsapott egy be nem jelentett fideszes sajtótájékoztató résztvevőire a fővárosban - emelte ki.

Nem történt bűncselekmény

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel azt közölte, hogy a rendőrségnek nincsenek hiteles, tényszerű információi arról, hogy a veszprémi kézilabdázókat vasárnap hajnalban ért brutális támadás gyanúsítottjai és az elmúlt év nyarán Siófokon felvonuló 150-200 fős társaság azonos kör lenne - közölte. Bíró Gábort a Somogyi Hírlap a "Rettegik az enyingi bandát" című, kedden megjelent írása nyomán kereste meg az MTI.
A cikk szerzője felidézte: a múlt év nyarán, mintegy 150-en - erőfölényüket demonstrálva a sétány őrzéséért felelős konkurens biztonsági cégnek - késekkel, kardokkal vonultak végig Siófok egyik sétányán. Az MTI kérdésére, hogy a rendőrség megerősíti-e a megyei napilapban megjelenteket, azaz van-e tudomásuk az enyingi cigányok egy csoportjának siófoki jelenlétéről, "balhéiról", a szóvivő írásban válaszolt.
Bíró Gábor közölte: július 24-én este a siófoki rendőrkapitányság bejelentést kapott, hogy a Petőfi sétányon egy 150-200 fős, férfiakból álló társaság vonult végig, s ez egyesekben félelmet keltett. Ezt követően a siófoki rendőrök a környező őrsöktől megerősítést kérve indultak a helyszínre, ahol kiérkezésükkor a bejelentésben szereplő csoport már nem volt jelen. A biztonsági kamerák felvételeit elemezve, a beszerzett információk szerint az ismeretlen személyekből álló csoport - miután 10-15 perc alatt végigvonult a sétányon - elhagyta a város területét is.
A felvételek alapján sem bűncselekményt, sem szabálysértést nem követtek el a főként fiatal felnőtt, illetve középkorú férfiak - közölte a szóvivő. Hozzátette: a kamerák képein a csoport tagjainál támadásra alkalmas, közbiztonságra veszélyes eszköz nem volt látható.
"A Siófoki Rendőrkapitányság felé sem a sétányon lévő üzletek tulajdonosaitól, sem más személyektől nem érkezett bejelentés, hogy sérelmükre bármiféle jogsértést követtek volna el a csoport tagjai" - írta a szóvivő. A rendőrségnek nincs hiteles, tényszerű információja arról, miért vonult fel a csoport, mint ahogy arról sem tudnak, hogy a napokban Veszprémben történt gyilkosság gyanúsítottjai részt vettek-e az említett felvonuláson.

Rendőrségi struccpolitika

Az MTI-nek több, a nyilatkozatot csak név nélkül vállaló siófoki vendéglátós viszont elmondta: rendre konfliktusok forrása a roma csapatok megjelenése a városban, s ezt a kérdést szerintük a helyi rendőrség "struccpolitikával" kezeli.
Mint arról beszámoltak, tudnak ellehetetlenített vendéglátóipari egységekről, ahová a randalírozó csoportok betérnek, és ha fizetnek is a fogyasztásért, akkor sem hagyják szó nélkül az összeg nagyságrendjét. Van olyan is, aki nem engedi be őket - mondta egyikük. A Petőfi sétányon történt felvonulással kapcsolatosan annak a véleményüknek adtak hangot: a rendőrség "agyonhallgatta" a roma felvonulást.
A siófoki polgármester szerint szervezett bűnözésről akkor beszélhetünk, ha egy banda az általa kitűzött feladattal arányosan "bármekkora csapatot" mozgósítani tud. Balázs Árpád kifejtette, a lakossági visszajelzések szerint zsarolásból, futtatásból, lopásból és betörésből élnek a banda tagjai, s főleg a kiszemeltek családtagokjait és gyermekeit megfenyegetve zsarolják meg áldozataikat. Elsődlegesen saját etnikai csoportjukat terrorizálják, akik azonban erről nem mernek bejelentést tenni. 

Címkék: szamurájkard egyszerű katona gyülekezés jog

A bejegyzés trackback címe:

https://nemcigany.blog.hu/api/trackback/id/tr44937305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása