MTI
2009. március 26., csütörtök
Több mint tíz embert állítottak elő a rendőrök a Pest megyei Érden csütörtökre virradó éjszaka, miután két csoport egy vita után dulakodni kezdett egymással.
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy az elsődleges információk szerint két család tagjai szólalkoztak össze az egyik család házánál, majd az egyik csoport tagjai autókkal követték a többieket egészen a 70-es útig, ahol - feltehetően dulakodásban - hárman megsérültek.
A helyszínre a helyi rendőrök mellett a készenléti rendőrség is kivonult és egy figyelmeztető lövést is le kellett adni, amely után már csillapodtak az indulatok. Ezután a rendőrök megkezdték a dulakodásban résztvevő emberek előállítását és meghallgatását - mondta a sajtóügyeletes.
Tömegverekedés Érden
2009.05.20. 09:36Címkék: tömegverekedés
A bejegyzés trackback címe:
https://nemcigany.blog.hu/api/trackback/id/tr221132882
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.