Index/MTI A kazincbarcikai tinédzser március óta többször is kirabolta egyik társát. A fiúnak legutóbb már az edzőcipőjét kellett odaadnia erőszakoskodó támadójának.Többször is bántalmazta és ki is rabolta hasonló korú ismerősét egy 14 éves kazincbarcikai fiú, a…

Címkék: rablás fiatalkorú

MTIFémtolvajokat fogott el a rendőrség a Hajdú-Bihar megyei Konyáron. A konyári járőrök szerdán egy lakatlan házhoz mentek ki, ahonnan betörők fémtárgyakat vittek el. Az elkövetők által hátrahagyott nyomokon a járőrök eljutottak egy szomszédos utcában lévő lakóházhoz,…

Címkék: gyerek lopás megélhetési bűnözés

MTIKábeltolvajok rongáltak meg egy vasúti jelközvetítő berendezést a Borsod megyei Bőcs és Alsózsolca közötti szakaszon. Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: a vasút szakemberei szerdán észlelték, hogy az említett szakaszon lévő…

Címkék: lopás megélhetési bűnözés dolgos roma közlekedésbiztonság elleni bűncselekmény

MTI Két család verekedett össze Salgótarjánban szombaton este, többen könnyű sérüléseket szenvedtek, a rendőrség négy ember ellen indított eljárást. Előbb hangos szóváltásba keveredtek, majd apáttal és seprűnyéllel ütötték egymást. A verekedésben többen…

Címkék: tömegverekedés

MTI A rendőrség csoportos garázdaság, súlyos testi sértés és súlyos testi sértés kísérletének alapos gyanúja miatt indított büntetőeljárást.Egymásnak esett két társaság Jászfényszarun, a verekedésben ketten megsérültek.Előző este egy négytagú társaság…

Címkék: szamurájkard tömegverekedés

MTISem a gázspray, sem a figyelmeztető lövés nem állította meg azt a dühöngő férfit, aki családját fenyegette, majd a kiérkező rendőrre is rátámadt. A körzeti megbízott végül célzott lövést adott le, a támadó a lábán sérült meg.Családtagjait fenyegette meg egy 70 éves…

Címkék: hivatalos személy elleni erőszak

Független HírügynökségHárman támadtak egy orvosra szombaton késő este a főváros IX. kerületében, a Haller utcai rendelőben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 18 éves férfi, és a 37 és 41 éves nő azért rontottak az orvosra, mert nem akart felírni…

Címkék: közfeladatot ellátó személy elleni erőszak

Független HírügynökségRendőrökre támadtak vasárnap este Bács-Kiskun megyében. Egy jánoshalmi kocsmához hívták őket, itt esett nekik két férfi.A rendőröket vasárnap este riasztották egy jánoshalmi kocsmához, ahol ketten rontottak rájuk: egy 27 és egy 35 éves férfi. A…

Címkék: hivatalos személy elleni erőszak

süti beállítások módosítása