Baltával támadt

 2010.04.20. 21:24
 
Az idős, 88 éves nő egyedül élt Gadna településen, idős kora ellenére mind szellemileg, mind fizikailag jó állapotban volt.
A  Debreceni Ítélőtábla szerint a vádlott bűnös aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében és kifosztás bűntettében,  ezért a bíróság életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.
A vádlott legkorábban 30 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.
2007. november 26-án a vádlott vörösbort ivott és hozzá gyógyszert is vett be. A kamrából magához vett egy baltát, majd elindult a sértett házához (nem tudni, milyen célból). Bement a házba, a sértett a szobában az ágyon ült.
Amikor az idős hölgy meglátta, annyit kérdezett, hogy „melyik az?”, majd amikor az ágyról fel akart állni, a vádlott az otthonról vitt baltával azonnal, szó nélkül fejen csapta. Vérző fejjel a földre esett; ezt követően a támadó a baltával még többször megütötte.
Sikertelen erőszak
A földön fekvő nőről lehúzta az alsóruházatot, majd megpróbálta megerőszakolni, ez azonban nem sikerült neki. A még védekező sértett próbálta megakadályozni a férfit az erőszakban, kiabált és rugdosta. A férfi többször az asszony combjaira csapott a baltával.
Ezt követően a nő zsebeit átkutatta, de pénzt nem talált. A szobában magához vett egy asztali rádiót, egy elemlámpát és egy rádiós ébresztőórát, mindösszesen 9 ezer forint értékben.
A zsákmányt is eldobta

A férfi hazafelé a szántásban elhagyta az ébresztőórás rádiót, a másik rádiót pedig összetörte és az elemlámpával együtt bedobta a háza udvari WC-jébe. A baltát a ház hátsó részén lévő bozótosba dobta, cipőjét és zokniját elégette. Az idős asszony a helyszínen életét vesztette. Életét az azonnali segítségnyújtás sem menthette volna meg, a támadás során ugyanis többszörös koponyatörést, arckoponyatörést, agyzúzódást és kétoldali combcsonttörést szenvedett. 

Címkék: rablás gyilkosság megélhetési bűnözés

A bejegyzés trackback címe:

https://nemcigany.blog.hu/api/trackback/id/tr721938234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása