MTI 
2009. április 9., csütörtök 
A rendőrség szerint sok minden szól amellett, hogy a legutóbbi tatárszentgyörgyi gyújtogatás mögött maga a tulaj állt. A házra összesen közel 30 milliós biztosítást kötöttek, viszont sok a tulaj tartozása.
A rendőrség nem zárja ki, hogy a tulajdonosnak érdekében állhatott az április 7-ei tatárszentgyörgyi tűzeset, ugyanakkor a bosszú, illetve a rasszista motívum sem vethető el. Papp Péter, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója szerint az első verziót több érdekes körülmény is alátámasztani látszik.
Tavaly ősszel a ház tulajdonosa a házra 20 milliós, az ingóságokra 4,65 milliós, a melléképületre 4 milliós biztosítást kötött - közölte Papp Péter. Hozzátette: ismert az a tény is, hogy a házastársak korábban hitelt vettek fel az örkényi takarékszövetkezettől, melynek törlesztő részleteit egy ideje már nem tudták fizetni, és a közüzemi számlákkal is elmaradásban voltak. A tartozás miatt április 20-án Ráckevén nyílt árverezésre került volna sor, de közbeszólt a tűzeset, mely a rendőrség elsődleges adatai szerint 2,5-3 millió forintos kárt okozott. 
Papp Péter szerint a nagy erőkkel megindított nyomozás több szálon fut, vagyis nincsenek merev koncepcióik, ám "mivel a rendőri munka alapja az egészséges kétkedés, az 'öngyújtogatásos' verzió is benne van a kalapban. Ezzel összefüggésben néhány érdekes momentum külön is említést érdemel" - tette hozzá a bűnügyi igazgató. A ház a sértettek hazaérkezésekor be volt zárva, az egyik tulajdonos, Horváth Lídia kulccsal nyitotta ki az ajtót a tűzoltóknak. Közben persze odabenn szinte minden égett, miután - bizonyítottan - valaki vagy valakik alaposan fellocsolták a két szoba szőnyegét valamilyen égésgyorsítóval, ami benzin, gázolaj, esetleg hígító is lehetett. "Egy bezárt házba a nyílászárók megsértése nélkül bemenni, égésgyorsítóval fellocsolni a szőnyegeket, gyufát dobni rá, majd kulcsra zárni mindent és távozni lehet ugyan, de eléggé életszerűtlen." - érvelt Papp. Hozzátette: épp a bezárt nyílászárók miatt nem égett le teljes egészében az ingatlan - ugyanis ehhez kevés volt benn az oxigén. Ha Molotov-koktélos támadásról lenne szó, akkor a bedobott palackkal ütött lyukon annyi oxigén jutott volna a házba, hogy a mostaninál pusztítóbb lángok csaptak volna fel.
Noha a tűzeseteknél a legnehezebb értékelhető nyomokat fellelni - folytatta a történtek elemzését Papp Péter -, a rendőrség számos tárgyat, eszközt és anyagmaradványt talált a helyszínen, ezeket csütörtök délelőttől négy szakértő vizsgálja. Hamarosan ki kell derülnie, mi és hogyan történt kedd hajnalban Tatárszentgyörgyön.
Papp Péter elmondta: ha egy biztosított épület ég le, akkor a biztosító bevárja a rendőrség záró határozatát. Ha a tettest nem sikerül megtalálniuk a nyomozóknak, akkor megszüntető határozattal zárul az ügy, ebben az esetben a biztosító maga dönt, hogy kifizeti-e a kárt, vagy sem, illetve hogy milyen további lépéseket tesz. 
A bűnügyi igazgató az MTI-nek arra a kérdésére, hogy a ház tulajdonosai alávetették-e magukat poligráfos vizsgálatnak, közölte: Horváth Lídia először beleegyezett a vizsgálatba, később mégsem vállalta. Így az sem derült ki, hogy valóban látott-e fekete dzsipben menekülő nagy, kopasz embereket a környéken, vagy sem.
Az eljárás lefolytatására 60 nap áll rendelkezésre.
A hét elején leégett ház Horváth Lídiáé, a helyi cigány önkormányzat elnökhelyetteséé volt. Horváth Lídia azt nyilatkozta, hogy épp polgárőri járőrszolgálatot látott el, amikor lángra lobbant az otthona.

Címkék: dolgos roma

A bejegyzés trackback címe:

https://nemcigany.blog.hu/api/trackback/id/tr531133535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása