Index

A tornatanár rászólt az óra közben evő gyerekre, akinek megjelentek a szülei, üvöltözni kezdtek, majd a tanár szerint úgy mellkasba vágták, hogy a székre visszaesett. A szülőket és a gyereket a rendőrök vitték el, a kihallgatás folyik.
Bezárták a szertárba, és üvöltözés után mellkasba vágták az egyik tanárt a gödöllői Madách Imre Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban, tudta meg az Index egy neve elhallgatását kérő tanártól. Elmondta, hogy kollégája a tornaórán rászólt egy fiúra, hogy ne egyen. A diák szófogadás helyett veszekedni kezdett a tanárral, többek közt tegeződve visszakérdezett, hogy csak azért szólt-e rá, mert cigány.
A szóváltás után nem sokkal, még az óra vége felé megjelentek a diák szülei, üvöltözve fenyegetni kezdték a tanárt, bevitték a tornaszertárba, és magukra zárták az ajtót. A fiatal tornatanárt itt hangos üvöltözés után az apuka úgy mellkasba vágta, hogy visszaesett a székre, de eddigre az üvöltözést hallva az iskolából már kihívták a rendőrséget, és mind a három támadót (apát, anyát és a gyereket) elvitték az örsre.
A bántalmazott tanár kollégája, aki ott volt a helyszínen és hallotta az üvöltözést is, elmondta, hogy ezzel a diákkal már korábban is voltak olyan gondok, hogy nem lehetett tőle órát tartani, de az iskolában eddig tanárverés nem fordult elő. A tanár félelmének adott hangot, miszerint a fegyelem romlik, és egyes családok úgy gondolják, saját törvényeik vannak, ebből gyakran adódnak problémák.

Címkék: közfeladatot ellátó személy elleni erőszak

A bejegyzés trackback címe:

https://nemcigany.blog.hu/api/trackback/id/tr59982634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása